2012. április 5., csütörtök

MM.com 2011 - elemzés

A színek amiket az új marilynmanson.com-on használtak ugyanazok amelyeket a CMYK palettán megtalálhatunk. Ezek a nyomtatás során használatos színek: CIÁNKÉK, MAGENTA, SÁRGA ÉS FEKETE. Ha ezeket a színeket fehér hátteren összekeverik, fekete az eredmény, de bármilyen színt ki lehet belőlük keverni.
MM korábban készített egy három részes RGB szín festmény sorozatot:
 
A színekhez álmok is kapcsolódhatnak és fordítva. A tudósok elég hosszú ideig meg voltak győződve arról hogy az álmainkat fekete-fehérben látjuk, azonban nemrég ennek teljesen az ellenkezőjét bizonyították be egy kutatással. Az álmunkban látott színeknek nem csak egyénileg van jelentésük, de kombinálva is kifejezhetnek egy-egy rejtett információt a tudatalattinkról. 
KÉK: Ez a szín leginkább a szellemiség, a vallás színe, így azt jelentheti, hogy újra lelki fejlődésünkkel kell foglalkoznunk, önmagunkba kell néznünk, amolyan meditatív hatása van. Tradicionálisan pedig a sikerhez és az igazsághoz kapcsolható ez a szín. 
KÉK ÉS PIROS: amit elterveztünk azt véghez is fogjuk vinni. 
PIROS: A vér, a szenvedély, az energia és a szerelem színe. Összeköttetésben áll a férfi elvekkel. Kétfajta értelmezése van az álmokban, az egyik valamilyen veszélyre figyelmeztet, a másik viszont segít megtalálni a boldogságot és az élénkséget. 
PIROS ÉS KÉK: valamire nagyon kíváncsiak leszünk. 
PIROS ÉS FEKETE: rágalmazás 
PIROS ÉS SÁRGA: forró szerelem 
SÁRGA: Az elme és a gondolkodás folyamatát ábrázolja, így az előrehaladás szimbóluma. A világossárga esetünkben [és az álmokban] a nemességet és a vallást jellemzi, illetve az általános jólétet. 
SÁRGA ÉS KÉK: örömteljes napok várnak. 
FEKETE: Lehet a negatív érzelmek jele, mint a pesszimizmus és a gyász, de egyben szimbolizálhatja a kötelesség érzését is. Sok kultúrában, ez a halál és a másvilág szimbóluma, így az álmokban való megjelenése rámutat a visszatérésre a primitív világba, amit ismét meg kell szelídíteni, amit a felsőbb célok felé kell irányítani. A fekete szín az álmokban a depressziós állapotokra, az egyszerűségre és a tiszta lélekre mutat. 
A CMYK-ra való utalás megjelenik MM első bejegyzésében is: CHRISTIANITY MANUFACTURES YESTERDAY'S KILLERS.
Ezek a szimbólumok az I CHING-ből (szó szerint változást jelent) származnak. Ez a világ egyik legrégibb könyve, több mint ötezer éves. Az emberiség első kísérlete arra, hogy megértse helyét a társadalomban és a természetben. Az I Ching nem pusztán jóslat, hanem a bölcsességek könyve is amely megmutatja, hogyan alkalmazkodjunk kiegyensúlyozottan életünk számtalan helyzetéhez. Fu Hsi, egy időszámításunk előtt 3000-ben élt vezető volt és úgy tartják, hogy egy teknősbéka páncélján talált rá arra a NYOLC TRIGRAMra, amely a HATVANNÉGY HEXAGRAMot alkotja. Valószínűleg ő volt az első ember, aki egy teljesen barbár kultúrában az akkori időknek megfelelő rendet létrehozta. A könyvet elsősorban a természeti jelenségek bekövetkeztének jövendölésére használták egészen addig, amíg Wen király le nem írta a hatvannégy hexagram első értelmezését, kb. 3000 évvel ezelőtt - a börtön falán megjelent látomás alapján tette ezt. Ezek voltak az első társadalmi és politikai jellegű értelmezések. A századok során sok elismert kínai filozófus - olyanok, mint Lao-ce és Kung Fu-ce (Confucius) - hatott az I Chingre, különösen Confucius szentelte életét az I Ching tanulmányozásának és alkalmazásának. Ez néhány szempontból hasonlít a bineáris (kettes) számrendszerhez amit MM előszeretettel alkalmazott a Mechanical Animals era során. Twiggy a stúdiózás során egy Lost-os felsőt viselt amin a "Dharma" logo van, szintén I Ching jelekkel. Emellett megtalálható DÉL-KOREA ZÁSZLAJÁN:
Erős használata van a négyes számnak is az oldalon: négy elem, CMYK, négy égtáj... Az oldal alján egy nagy "NOW" felirat olvasható, illetve MM bejegyzésének első mondata: "BRAVE NOW WORLD". Ez egy lehetséges utalás ALDOUS HUXLEY KÖNYVÉRE AMELY A "SZÉP ÚJ VILÁG" CÍMET VISELI. A 26. századi Londonban játszódó történet világában a szaporítás, a genetika és a hipnózis hatalmas fejlődést mondhat magáénak, és ezek együtt teljesen megváltoztatják az emberi társadalmat. Nincsenek többé háborúk és szegénység, mindenki folyamatosan boldog. Azonban azzal, hogy mindezeket elüldözték az emberek életéből, egyben számos dolgot elveszítettek: a családot, a kulturális sokszínűséget, a művészeteket, irodalmat, tudományt, vallást és filozófiát. Ez a társadalom hedonisztikus: a korlátlan szexualitásból és drogokból nyert örömre koncentrál. A könyv címe William Shakespeare: A vihar című komdiájából származik: "Ó, csoda! – mondta Miranda. – Milyen nemes lények ezek! Bizonyára nagyszerű világ az, amelyikben ilyen emberek élnek." Érdekesek a maja számok is, hiszen a 15-ös, pont az a szimbólum ami a NOW szó alatt látható:
És végül egy kis kitérő a videóra ami főoldalra került:
Bal: egy képkocka az I among no one videóból Jobb: Antonio Paterniti: The Jesus Light című képe Jézus Krisztus a Bibliában azt mondja hogy Ő A FÉNY, A VILÁGOSSÁG. forrás: Babalon, wikipedia, amw.uw.hu, google




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése